- Az angol válogatott játékosok közül gyakran önt szokták példának állítani, hiszen tehetséges, de kerüli a felhajtást. Egyetért ezzel?

- Ezt másoknak kell eldönteniük. Mindenki a saját környezetének a viselkedését utánozza, és én szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy kiváló családom van, amely mindenben támogat, és a nevelésem során valódi értékrendet kaptam tőle. Ráadásul nagyon fiatalom kerültem Németországba, ami hozzájárult a gyors felnőtté válásomhoz.

- Kanadában született, de idén nyárig Németországban játszott. Az angol válogatottban segítette ez a viszonylagos ismeretlenség?

- Biztos, hogy a gyermekkorom másként telt, mint a válogatottban szereplő angol focisták nagy részének. Itt van például Joe Cole, akit már nagyon fiatalon hatalmas tehetségnek kiáltottak ki, új Paul Gascoigne-ként kezelték. Én ugyanabban az életkorban még újságkihordásból kerestem a zsebpénzt. Sok olyan labdarúgó van, aki hozzászokott ehhez a nagy felhajtáshoz, de ez mindig az egyéni hozzáállástól és karaktertől függ.

- Amikor anno beverekedte magát a Bayernbe, még valamivel támadóbb feladatot kapott. Tudatosan döntött úgy, hogy védekezőbb szerepkörben futballozik?

- Saját magam támadószellemű védekező középpályásként szoktam definiálni - nem maradok hátul, ha lehetőségem engedi, igyekszem előretörni, támadni.

- Milyen érzés volt fiatalon olyan nagyságokkal együtt készülni, futballozni, mint Stefan Effenberg vagy Oliver Kahn?

- Felnéztem rájuk, de a pályán persze más volt a helyzet - ott mindenki egyenlő. Annyira elszánt voltam, hogy senki előtt sem hátráltam meg, ilyen a természetem. Azt hiszem, ezt sokan félreértelmezték, és azt hitték, hogy arrogáns vagyok. De a pályán kívül sohasem viselkedtem nagyképűen, hanem igyekeztem sokat tanulni az idősebb játékosoktól.

- Hasonló volt a helyzet, amikor bekerült a válogatottba?

- Először hozzá sem mertem szólni az olyan rutinos labdarúgókhoz, mint Teddy Sheringham vagy David Seaman, de ők nagyon barátságosak voltak, mindig kérdezgették, hogy érzem magam - ez nagyon meglepett, mert Münchenben máshoz voltam szokva.

- Mit gondol, Steve McClaren irányítása alatt az angol válogatott védekezőbb felfogású lett?

- Ennek semmi köze nincsen a szövetségi kapitányhoz. A mérkőzések során a pályán lévő focisták határozzák meg a játék menetét. McClaren kiválóan felkészít minket, de azt nem tudja befolyásolni, hogy mi történik a gyepen.

- A vébé előtt az angol drukkerek nem nagyon ismerték el önt, de a világbajnokság óta megváltozott a helyzet, igaz?

- Úgy érzem, hogy egyre jobban megy a játék a nemzeti csapatban. A labdarúgás ezen a szinten rendkívül nehéz, elképesztően sok a mérkőzés, főleg az olyan nagyobb kluboknál, mint a Bayern München vagy a Manchester United: bajnokság, kupa, Bajnokok Ligája - és ehhez jön még a válogatott. Szinte nincs szünet, és ez nagy igénybevétel a szervezetnek. De még csak 26 éves vagyok, és azt hiszem, még mindig van hová fejlődnöm.

- A német sajtóban az utóbbi időben sokat panaszkodtak a műesések miatt. Erről mi a véleménye?

- Azt hiszem, az utóbbi időben valóban gyakrabban próbálják így átverni a játékvezetőket, és ez nagyon rossz irányvonal. Jómagam sohasem próbálkoztam ilyesmivel, sőt, sokszor még akkor sem kapok szabadrúgást, amikor szabálytalankodnak velem, mert mindenképpen állva maradok. Az angol futballkultúra ebből a szempontból sokkal egészségesebb: a játékosok többsége őszinte, gyakran túl őszinte, és emiatt ellene ítélnek.